Színrelépés előtt…

Publikálva:

Mielőtt honlapunk navigációját és szerkezetét szeretnénk kialakítani, azt kell átgondolnunk, hogy a célközönségünk milyen felületen érezné magát a legjobban. Én három nagyobb csoportra osztom a honlapokat: un. céges honlap, portál, “design” oldal. Céges honlap: Cégek mutatják be magukat és szolgáltatásaikat. Itt általában kevesebb információhoz egyszerűbb, cégarculati design párosul, jól használható navigációs rendszerrel. Cél a cég…

Részletek

Egy kis Netikett – felelőséggel a weben

Publikálva:

Ha úgy határozunk, hogy megjelenünk a weben, el kell fogadnunk, a honlapunk koránt sem a mi magánügyünk. Azért, mert mi üzemeljük honlapunkat, nem tehetünk meg mindent, ami nekünk tetszik. Olyan tartalmat kell létrehoznunk, amiért bátran mertjük vállalni a felelősséget. Azok a cégek, akik online marketingbe kezdenek, a saját piacukat (én inkább közösségnek hívnám) célozza meg….

Részletek

Megváltozott körülmények

Publikálva:

Az Interneten való megjelenés sok szempontból rákényszerít minket arra, hogy másképp gondolkodjunk, tudjuk alkalmazkodni az új lehetőségeket. Az új vásárlói szokásokat meg kell ismernünk, hogy ki tudjuk őket elégíteni. A weben megváltoznak a szerepek: látogatóink keresik a kapcsolatot velünk, és nekünk kell az információ éhségüket csillapítani. Fontos megértenünk, hogy az első lépést a látogató teszi…

Részletek

Az online marketing alapjai

Publikálva:

Lássuk hát, mik az online marketing előnyei, hátrányai. Valószínűleg a szokványos meghatározásokat már mindenki ismeri, de ami miatt Magyarországon sok vállalkozás számára fontos lehet, az kétségkívül az Internetes megjelenés költséghatékony volta. Annak ellenére, hogy az online marketing milyen lehetőségekkel bír, Magyarországon még csak most jött el annak az időszaknak a vége, amikor még csak az…

Részletek

Kihasználatlan lehetőségek

Publikálva:

Nem is gondolnánk, hány problémára kapjuk meg a válasz egy jól kidolgozott honlappal. Az online marketing általános feladatai mellett növeli meg lehetőségeinket. Gyorsítja a kommunikációnkat ügyfeleinkkel, üzleti partnereinkkel és házon belül. Gyorsabban és pontosabban tudunk reagálni a piac kihívásaira. Felzárkózhatunk, illetve megelőzhetjük a konkurens cégeket. Jobban megismertethetjük magunkat a nagyvilággal. Ügyfélszolgálati költségeinket faraghatjuk le.

Részletek

ConnectAD

Publikálva:

Elindítottuk saját üzemeltetésű, online marketinggel foglalkozó oldalunkat. A más hasonló témával foglalkozó oldalaktól ellentétben, kifejezetten az Internettel most ismerkedő kis- és középvállalkozóknak szól, közérthető formában. A tartalmat a magyarországi internetes- és vállalkozói kultúrának megfelelően szerkesztjük, ezzel is valódi segítséget nyújtva minden érdeklődőnek.

Részletek