Használd a honlapod!

Publikálva:

Sokan a honlap készítést le szeretnék tudni a megrendeléssel, majd az átvétel után szinte nem is használják. Ez általános hiba olyan cégeknél, akik úgy gondolják, elég ha csak megjelennek a netten, hiszen csak az a fontos, hogy képviseltessék magukat az online világban.

Az ilyen viselkedés lehet annak a következménye is, hogy senki nem segített a megrendelőnek meghatározni céljait, használni eszközeit, illetve alkalmazni a lehetőségeit.

Vállalati szinten kell megjelennie az igénynek, hogy a webet komolyan véve, felelősséggel használjuk honlapunkat. Ehhez hozzátartozik, hogy megtanuljuk, hogy nem létezik kész weboldal, és ne úgy tekintsünk rá, mint egy kész termékre. Hasonlítsuk inkább egy lapkiadói feladathoz, azzal a különbséggel, hogy sokkal több lehetőségünk van, és költséghatékonyabb is.

Készíttessünk olyan honlapot, amit mi magunk is könnyen átlátunk, és merünk használni. Tudjuk, és akarjuk honlapunkat gondozni és frissíteni. Találjuk meg cégen belül azt a kollegát, akire rábízhatjuk ezt.

Publikáljunk minden fontosabb eseményt és hírt, hiszen látogatóink kíváncsiak ránk. Ha nem jutnak új, érdekes vagy fontos információkhoz, weboldalunk értéktelenné válik. Adjunk hírt a személyi változásokról, kiállításokról, írjunk cikkeket, kommunikáljunk látogatóinkkal. Jegyezzük meg, hogy térben és időben szabadkezet kaptunk! Bármit, bármikor megváltoztathatunk! Időszakos akcióinknak, kampányainknak hozzunk létre időszakos aloldalakat.